Bemutató Tanyánk Soroksáron

2001-ben megalapított egyesületünk immár 6. éve tart fenn bemutató tanyát Budapesten, Soroksár-újtelepen, a városi környezetben élő családok, és gyermekek számára. Az elmúlt években Budapestről és környékéről több tízezer óvodás és iskolás korú gyermek látogatta meg tanyánkat.


A tanyát elhanyagolt, gazos külvárosi területeken alakítottuk ki, idős gazdáikkal több éves szerződést kötve. Társadalmi munkában bekerítettük, és rendbe hoztuk a 2 hektáros területet a Nyír utcai, volt Lóállás dűlőben. Azóta folyamatosan gaztalanítjuk, és különféle zöldség és takarmánynövényekkel ültetjük be a területet. A 100 éves szőlőket, és gyümölcsfákat is sikerült megmentenünk a környéki családok nagy örömére. Ennél is nagyobb élményt jelentenek a környékre sokáig jellemző, ma már a városból kiszoruló házi állatok bemutatása és közelsége a kilátogatók számára. A bemutató tanyán faházat is építettünk, mely nemcsak a működés folyamatosságát biztosítja télen is, de a lakótelepi és környéki csellengő gyerekeknek is vonzó programokat kínáló bázist biztosít "Menedékház" programunk keretében. Az egyesületi faház az egyes munkacsoportokon túl otthont ad a helyi hagyományőrzők lelkes tevékenységének, mely során lakóhelyünk és környezete múltját próbáljuk minél teljesebben felkutatni.


Fakultatív programok

 


A téli séta program ajánlat aktuális elemei: Körül az apróság vidám mese mellett- zenés együttlét - téli kamra szemle a faházban, ismerkedés a téli finomságokkal - Kézműves foglalkozás és Kalendárium az Adventi gyertyáktól vezetve– a Mindenszentekhez, az Adventi, Mikulás majd a Karácsonyi ünnepkörhöz kapcsolódóan - Gyertya készítés, Adventi koszorú, asztaldísz készítés stb. - Téli Madárvilág megfigyelése + etetés – Tartalom és forma: a Kárpát-medencei kápolnánk szimbólumainak (Szent Korona, Kettős kereszt, Üvegképek) közös áttekintése és értelmezése,

Téli Állatsimogató – kecskegidák, bárányok, ló, csacsi, nyulak, baromfik és még sok más őshonos állat téli életének megismerése, etetése + kerti és állattartó szerszámismeret + kerti és állattartó szerszámismeret - Élő betlehem megtekintése a Bemutató istállóban - Ismerkedés házi kedvenceinkkel ( teknősök, tollasok és szőrmókok körülöttünk) a rágcsálóházban - kézmosás után vendéglátás, forró teával -Virágok dísznövények és fűszernövények a verandán + virágátültetés ’


Megjegyzés: A gyerekek ½ óránként fűtött helyen melegedhetnek, és a vendéglátás is itt történik. Ezzel együtt is, a réteges öltözködés természetesen fontos, hisz a szabad levegőn nem egy Plázában mozognak a résztvevők.


Életközelből megismerhető simogatható állatok: Kecske (gida), Birka, Disznó, Ló, Tehén, Szürkemarha, Szamár, Nyúl, Kacsa, Liba, Csirke, Gyöngy tyúk, Pulyka, Japán kakas és dísztyúk, Rágcsálók, galambok, vadréce,

Megismerhető növények: Virágok (őszi kertben és a verandán), Fűszernövények, Zöldség félék, vetemények, Alvó gyümölcsfák (alma, körte, cseresznye, meggy, dió, mandula, sárgabarack, őszi barack) bokrok ( ribizli, egres, mogyoró) szőlő, takarmány félék

Megismerhető érdekesebb népi eszközök a sok közül: Eke, Eke kapa, Borona, szecskavágó, morzsoló, csacsi kocsi, köpülő, pityókanyomó, gereben, kelesztő és dagasztó teknyők, pemet, vasgereben, köpülő, pityóka nyomó káposzta gyalu és prés stb.


A téli program modul 2007 november 5 és 2008 március 21 között látogatható a Mindenszentek az Advent, a Karácsonyi készület, majd a Farsangi tavaszvárás jegyében.


A program helye : A program fő színtere Közhasznú Egyesületünk 2 hektáros Bemutató tanyája és élményparkja (Bp. XXIII. ker. Nyír u. 79. a Székely kapu árnyékában) illetve környéke. Megközelíthető: Csepelről az 59-es, Kispest Határúttól (20 perc) a 123-as busszal , Lőrincről a 19-es busszal, Soroksárról az Önkormányzati sárga busszal, vagy kerékpárral.

Ezen tanulmányi kirándulások nemcsak az – akár egész éves - tananyag élményszerű elsajátítását segítik elő, de a városi megszokott lét szorításából „kiszabadult gyerekek harmonikus fejlődését is. Bemutatótanyánkon itt Budapest szélén, az évi 4 alkalommal kilátogató csoportok életre szólóan valódi benyomásokkal gazdagodhatnak élményszerűen és olcsón.

A programokat Hétfőtől – Szombatig előre bejelentkezett csoportok látogathatják
9- ½10-es illetve ½ 2- 2-es kezdettel. Ha tanintézetük részt kíván venni programunkon, és élni kíván annak előnyeivel, kérjük, hogy egyeztessenek látogatási időpontot. A nagy érdeklődésre tekintettel, kérjük időben jelezzék a látogatás tervezett idejét, a csoport létszámát, s az esetleges egyéb kívánságokat pl. tematikus modulok pl. milyen + fakultatív programot kérnek!

A 2 órás alap program állatsimogatóval, meleg teás uzsonnával, az aktuális ünnepkörökhöz kapcsolódó hagyományőrző programmal, együtt zenéléssel és vezetéssel együtt 700 Ft/fő, kísérő pedagógusoknak ingyenes! A fakultatív programok: Csacsi fogat, Hagyományőrző íjászat, Hamuba sült pogácsa - kemencés sütögetés, Szalonna és virsli sütés, Kézműves foglalkozás) kb. + 30perc időt vesznek még igénybe és + 300 Ft/fő támogatásért valódi élményt jelentenek. További információkat talál a www.harmoniabudapest.hu interaktív portálunkon. További lehetőség a programjaink megismerésére, és a folyamatos tájékozódásra ha itt feliratkozik hírlevelünkre.

 

Jelentkezés a programokra

Igény szerint a látogatási díjról a csoportoknak számlát-, ill. óvodai/iskolai pályázatokhoz ajánlást állítunk ki!
További információk és a csoportok előre bejelentése: Tóth Csabánál a 0620/950-6000-as telefonszámon jelezzétek szándékotokat, hogy a megfelelő időpontban tudjuk fogadni csoportotokat.

 




>> Tekintse meg képgalériánkat!

Home  »  Projektek  » Bemutató tanya